tökmellékes az első hogyan-mikor-miért-milyen eszközzel történt.
aztán eljött a múlthét szombat.

amikor idegen tulajdonú eszközt felhasználva épp', tettenért egy telefonhívás, hogy "hol vagytok, mert rámborult ez a szar, és nem tudok kimászni alóla".
nemtudtam a visszavezető utat. a jobbegyben ülő tudta.
fogalmam sincs milyen messze voltunk. fogalmam sincs mennyivel mentünk. fogalmam sincs semmilyen körülményről, nem emlékszem az útra. egy jobbkezesnek titulált utcánál lassítottam, de nemazért mert jobbkezes volt, hanem mert a szélső telek keritéslécein át láttam, hogy jön egy autó. és aztán sokára, nagyon sokára, TÚL sokára, odaértünk. és mikor odaértünk, az adrenalinon kívül nem éreztem mást csak ferodolszagot.
csak most esik le, hogy mennyire egymás kezébe adtuk az életünk. jobbegy bízott benne, h nem töröm össze magunkat, balegy bízott benne, hogy jobbegy mindíg jókor szól majd, hogy mikor-merre kell kanyarodni. mint a ralliban.

egyszer már mentettem így. 12 km-t tettem meg 7 perc alatt forgalomban. akkor egyedül voltam a kocsiban. ferodolszag akkor is volt. ballábas fékezés is. rutinos vagyok.

a lovagi keresztemről lemondok a kölykök javára, mert ők fontosabbat tettek.